Szóló - gyorsszemle (2o19/II.)
Jól ismert szólamok és slágerek
Történt aztán, hogy egy novemberi szombat estén Tállyán találtam magamat, kilencedmagammal egy sümegi társaság kíséretében. Ha már 430 km-t utaznak Hegyaljára, szerettem volna öt olyan pincét, öt olyan karaktert bemutatni nekik, akiknél innovatív, eredeti és kifinomult stílusok mentén kerülhetnek képbe, hogy mi is zajlik ma Tokaj környékén. A teljesség legkisebb igénye nélkül, a körülményeknek köszönhetően ebből végül a következő szűrlet kerekedett ki: Gizella, Sanzon, Kikelet, **Demeter Zoltán, és Szóló. Utolsó helyszínnek lenni persze sosem hálás szerep, de azt gondolom, hogy ezek az igen eredeti borok bizonyították, hogy Tállyán (önerőből) is nagyon izgalmas szólamok csendülnek fel pár éve. Nyáron már volt velük egy gyorsszemle idén. Élessék ezúttal szinte a teljes eddigi palackos archívumukat bemutatták nekünk... Óriási élmény. Noha van a kissé szerteágazó szortimentben jópár olyan tétel, aminek a szerepét nem teljesen értem. Tetszett az alap száraz (Tempo) és persze a Puro, a teljesen kénmentes, natúr bouk is szuperizgalmas, hogy ennyire stabil évek múltán is. A hézagos jegyzetek okán végülis most csak az idei TokajKalauzban is katalogizált, azaz csillagozott tételeiket tudtam hitelt érdemlően rögzíteni (a fejemben, a szívemben és itt írásban is):