Ma ismét a rajnai-rajongóknak kedvezünk. Van egy saar-menti pince, mely 2017-ben nálam minden rizlingkóstolón elvitte a pálmát. Annyival húsosabb, dúsabb, intenzívebb, mint bármelyik moseli, rheingaui, pfalzi pince bora, hogy elég gyorsan a személye kedvencemmé váltak.

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).

Még csupán február közepe van, de az évem máris bővelkedik felejthetetlen nemzetközi borkalandokban. - Tar Feri alighanem az év borsorát prezentálta múlt csütörtökön a Carpe Diemben. Egy éve kaptam hideget és meleget is arra vonatkozóan, hogy az ő borválasztékát emeltem ki itthon legkomolyabbként egy évvégi portrésorozatban. A sokat megélt kereskedő azonban tényleg olyan missziót vállalt fel, melyet idehaza nagyon kevesen tudnának.....sikeresen. – Gyakorlatilag csak magas árszínvonalú borokat terjeszt. S immár nem csupán a választék bitang erős, hanem itt van hozzá a Zoltán utcában a méltó zarándokhely is a komoly borok rojongóinak. A Carpe Diem olyan szakmai műhely lett, ahol jönnek-mennek a borszakírók, borászok, expat-borfanatikusok, egymásnak adják a kilincset a sommelier-k, kereskedők, világlátott, „sokat kóstolt” arcok. A borlapon csupa izgalmas tétel, melyben mindenki talál magának exkluzív borélményt. Szóval hiánypótló az egész vállalkozás, és bízunk benne, hogy tart már ott a pesti boros közélet, hogy egy ilyen közösségi tér örökké működjön, sőt vendégkörében gyarapodjon.

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Heimannéknál évek óta töretlen a nyerőszéria. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Szekszárdon a legmegbízhatóbb és legizgalmasabb név. És talán nem csak Szekszárdi viszonylatban tekinthetjük a legtudatosabb hazai családi pincének. Megfontoltan, igényesen, jó érzékkel építik a család jóhírnevét. Immár ifjabb Heimann Zoltán felel a borokért, de ott van mellette édesanyja, Ágnes és természetesen édesapja is, akikkel sajátos kommunikáció mentén, de mindig kialakul a konszenzus, a helyes megoldás.

Még a legutóbbi Weninger masterclass előtt és után azért végigszondáztam a Kékfrankos MOST! Néhány hazai tételét. Meg kell, hogy mondjam, egészen meg voltam győzve a fajtát illetően. Számos igen szép példát találtam az elegáns kékfrankosra, persze azt nagyon kell tudni, hol érdeklődjön az ember, ha ilyesmire szomjazik. Bott Frigyes, Heimann Zoltán, Losonci Bálint, Karner Gábor egyre inkább csalhatatlan tippnek tűnik (az osztrákokat most csak amolyan műkedvelőként kóstolgattam a magam örömére…Umathum és Nittnaus a Drop Shop kínálatából szintén megérdemlik a kitüntetett figyelmet). Jegyzet most az alábbiakról készült:

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek: