A Gróf Degenfeld család története igazi regénybe illő história. A reformkor idején Gróf Degenfeld Imre helyi borászokkal, termelőkkel egyesületet alapított azzal a céllal, hogy a tokaji borok minőségét szabályozzák, illetve magasabb szintre emeljék. Ez lett 1857-ben a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület, mely a borminőségek szabályozásában, később kereskedelmében is szerepet játszott. 1873-ban kastély épült Tarcalon, egy országos program keretein belül, mely a borászatok megerősítését támogatta a filoxéra alatt és után. A patinás épület vincellériskolaként működött, ezzel is támogatva a válságos időket élő régiót. Az évszázadok folyamán a család számtalan nemesi sarja származott el szerte Európában (német és erdélyi szálakkal), szerepet kapva a politikában, de pl. a 30 éves háborúban is. A világháborúk idején a család néhány évtizedre eltűnt Magyarországról, hogy aztán 1995-ben méltó pompával térjen vissza, a borászat mellett nemesi kifinomultságot sugárzó kastélyszállóvá alakítva a tarcali birtokközpontot, modern borászattal a rendszerváltás utáni borvidéki privatizáció második/harmadik hullámában. A 25 év alatt olyan szakemberek bábáskodtak a birtok stílusának kiérlelésén, mint ***Demeter Zoltán, Bárdos Sarolta, Rakaczki Gábor, Ujvári Vivien, Zsurki Sándor, de mindenképp nevesíteni kell a kezdetek óta szőlészként itt dolgozó Varkoly Istvánt is, akinek köszönhetően immár organikus elvek szerint zajlik a szőlőtermelés!

Organikus tarcali muskotály egy nehéz évből.Direkt, populáris parfümös muskotályosság, édes sütivel, citromos tarte-tal, főként érett sárga és fehér húsú déli gyümölccsel, citrusokkal. Mindig nagyon komplett és szerethető orrban. Ízben először a cukor, aztán a hűvös, esős év, lédús citrusos savai kérnek főszerepet maguknak. Soksok primer gyümölcs, kerek félszáraz zamatok és így együtt ez egy nagyon jól csúszó összhatást ad ki a nap végére. Ideális bulibor, leánybúcsúra hangolódó tétel. 

Mivel komolyabb boros események nem nagyon történnek most, így írni sem nagyon van miről (de egy szép évvégi meglepetés most hétvégén várható, és ha a vírus nem szól közbe, ígérem, megírom jövő héten). Közben pár éve Veszprémben tanítok hajópincéreknek boros ismereteket, alapszintű sommelier-képzés keretein belül. Kisebb 6-8 fős csapatokról van szó (ami tehát még a coviddal is összeegyeztethető), a csapat körében többnyire mérsékelt fogalmakkal a borok kapcsán, kb. 18 órás képzésben (3 vagy 6 alkalom). A szükséges oktatási segédanyagot persze igyekszem úgy összeállítani, hogy a legfontosabb szőlőfajták, termőhelyek és stílusok megmutatkozzanak a pohárban, lehetőleg olyan formában, hogy az érthető, egyértelmű legyen. A múlt szombati utolsó óra végeztével azokat a maradékokat, amiket a hallgatóság nem kapott a hóna alá, hazahoztam én Pestre és kicsit ismerkedtünk a nappaliban a töredékes tananyaggal (holnap vizsga):

Magabiztos, intenzív, profi, szép fajtajelleges muskotályillat. Nem lehet nem szeretni kedvességét, hízelgését. Ízben is szépséges arányok, komoly tartalommal, tisztasággal, hosszúsággal, sok-sok primer gyümölccsel tele. Érezhető cukortartlom, de remek egyensúly, dús, telt, szinte harapható korty. Izgalmas, korrekt late harvest bor, a behízelgő fajtából, mindenkinek, aki szereti.

Tovább Tarcal mentén... Ahogy Tarcalra beérünk Mád/Mezőzombor irányából, a Terézia kápolna alatt Monarchiabeli időket idéző kert és szemet gyönyörködtető kastélyszálló rejlik a fák takarásában. A Degenfeldek még a háború előttig is fontos szereplői voltak a hegyaljai színtérnek. A rendszerváltozás után a Terézia kertbe visszatérve aztán Degenfeld Lindner Mária 1995-ben kezdte el újra felépíteni a hajdani grófi birtokot a területek visszavásárlásával, telepítésekkel, új, modern garvitációs feldolgozóval (Salamin Ferenc munkája). A két barát Prácser Miklós (birtokigazgató) és Varkoly István (szőlész) kezdte el a szakmai munka megalapozását, hogy aztán tavalyelőttől egy új, fiatal csapat töltse fel új lendülettel a Gróf Degenfeld stílusát. A Stumpf Miklós, birtokigazgatóval készített interjút követően, az új borásszal, Újvári Viviennel jártuk be a pincét és kóstoltunk friss és kevésbé friss tételeket. A fiatal borászlány olyan helyeken töltötte gyakorlati éveit, mint a Villa Sandahl, Kalifornia, Új-Zéland, majd Ausztrália. Volt tehát miből meríteni. Részben már az ő munkáit is meg tudtuk kóstolni:

No, de mi az a tokaji Muscat blanc? Van már Lunel, minek a Fehér muskotály is még? Lengyelországig kellett utaznom, s a Degenfeld kastélyszálló igazgatójától megtudni egy rendezvényen nem rég, hogy a franciák (a változatosság kedvéért) sikeresen levédték a Muscat lunel nevet is maguknak, így például a Degenfeldnél jól fölépített és igencsak sikeres márkát át kellett nevezni Blanc-ra. De a fajta egy és ugyanaz (mivel a Degenfeld elég sok bort exportál, ezért az idegen elnevezést preferálják). A stílus sem változott sokat. Behízelgő, direkt, de nagyon szép parfümösség jellemzi. Jó telt és húsos korty, nem áttetsző, nem túl légies, mint sok esetben másutt. Élénk, csupa zamatos trópusi gyümölcs lelhető föl félszáraz hízelgéseiben. Érdekes, hogy nincs sok sava (pedig én általában szomjazom rá), de így is jó a balansz. Fajtajelleges a lecsengés is, épp csak a kesernye nem mutatkozik benne, amit a többség bizonyára nem fog bánni. Nem sok magabiztosabb, teljesebb bort tudnék mutatni ebből a fajtából.