Újabb mádi köröket tettünk múlt héten. Az eredetvédelmi egyesület legutóbbi ültetett szeánszán egy igen hálás témakör, a szamorodnik vették át a porondot. Ha van olyan műfaj, amiben kiváltképp élen jár és komoly referenciákat tudhat magáénak a borvidék legnagyobb hegyközsége, akkor a szamó mindenképp az: **Szepsy István 2003-ban kezdte kiengedni a szamorodni-vitorlákat (a korábban szabadabban készített cuvée kategóriát rövidesen háttérbe is szorította). Az okok érthetők: a szamorodninak az 1700-as évekig visszanyúló hagyományai vannak, idő közben a termékleírása is ráncfelvarrásra került és nem utolsó sorban használható a tokaji fehér palack is (míg a késői szüret és cuvée esetében nem). Mondanom se kell, rövidesen elég sok mádi pince kezdett el aszúhoz hasonló színtű szamorodnikkal piacra lépni, és a mostani bemutatkozókból, de a borokból is kiderült egyértelműen, hogy a koncentráció a cél (ahogy Mádon szinten minden bortípus terén). Nézzük, melyek ragyogtak most a legszebben…!

Bizony komoly átrendeződést hozott 2020 rendezvények terén. Miközben a TokajGuide-ban is olvasható tavaszi eseménynaptárt a járvány teljesen felborította, ősszel újabb eltolódások voltak tapasztalhatók. A Bűbájos Hétvége Tarcalon május helyett augusztusban lett megrendezve, a Tokaji Tavasz a Borlovagrenddel október 24-re Tokaji Szüretté alakul át Tállyán, s a hagyományos Mádi Furmint Ünnep helyett idén Mádi Őszt szervezett a Mádi Kör eredetvédelmi egyesület, melyet a Royal Tokaji udvarában tartottak meg a tagsággal rendelkező borászatok részvételével. Noha az esemény szeptember első hétvégéjén volt, mivel még az igazi ősz csak most köszöntött be, úgy döntöttem, leporolom a jegyzeteimet és ma teszem közzé a Mádi Őszön gyűjtött borélményeim:

Mádon aztán zajlik az élet mindig. - A borvidék központjává érett 2000-től, a dűlős terroirgondolkodás jelentős borműhelyeivel, 2009 körül egy grandiózus kooperációval (Szent Tamás, mádi palack stb), ami kicsit egész Mádra kihatva sok metamorfózison ment keresztül. A befektető pár hete ránk szabadította a MAD bubbles jelenséget, mely sokakban sokféle érzelmet váltott ki; azt ki lehet jelenteni, hogy osztatlan sikert nem aratott a piacon és erősen szembemegy a második mondatom értékeivel is (aligha lesz azonban mérhető hatása bármire is). Azt tudjuk, hogy a közösségi összefogás nem a kedvenc témája sajnos borászainknak, és én is gyorsan megtanultam az elmúlt 10 tokaji évem alatt, hogy a legfőbb gond a borvidéken az, hogy lassan bármilyen téma mentén képes két hegyaljai borász végtelen vitába bocsátkozni (építő párbeszéd helyett). Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a piaci pozícionálás terén koncepciózus játékszabályokkal mind a mai napig adós a borvidék (működő eredetvédelem, jól átgondolt termékleírás, dűlők értelmezése, árpolitika stb). Tíz borász így nyilván tízféleképp fog gondolkodni a szőlészkedésről, a borkészítésről, stratégiákról, kb mindenről. Pedig a Mádi Kör egyike a borvidék számos egyesületének, melynek furamód épp a szigorú eredetvédelem az egyik legfőbb programpontja, ezt a borvidéken belül is önállóan (településileg) értelmezi és szervezi, ami zajos visszhangokat generál. Rendszeres tematikus kóstolóinak legutóbbi szeánszán nagyon kíváncsi voltam, hogy a hosszú életűnek tartott mádi szárazak miképp érnek a palackban. A meglepetések nem maradtak el:

Még az a korszak lehetett, amikor a dűlős mádi (körös) száraz borban lehetett hárs is a furmint mellett (jelen esetben 30 %), ma már ugyebár a Mádi Kör előírja, hogy ha dűlős, akkor csak az egyik lehet (ld. Barta KVG 2018). Cseppet se bánom, hogy itt mindkettő jelen van! Illatban klasszikus száraz tokajiság és 2015-ös (meleg tónusú) érett palackbuké, kis fenolosság, viasz és elég kifejezett hordóvanília, kókusz (ami 1-2 nap szellőzés után még kellemetlenebb rum-puncsba vált). Megint igazából azt nem értem, hogy ha terroirbor, akkor miért a szekunder és tercier aromáké a főszerep. A termőhelyiség jelen van, szót kér, de mégis belefullad egy érlelt, maszkulin, szigorú bor illatába, ami ráadásul érzésem szerint a piacon eleve nehezen szeretteti meg magát. Ízben széles, vastag, erőteljes tétel. Magas alkohol (14 %) fűt, krémessé teszi a hordó, míg az évjárat enyhe savai lustává, darabossá. Hosszú, mély, komplex íz, almával, körtével, birssel. - Ez a bor nagyon sokat mutat (2007, 2009-ből sok ilyen komoly bort kóstoltunk); a hárs is hozzáad némi szépséget, de kicsit a fineszt és a csiszolt eleganciát mégis hiányolom az összképből, amibe bele lehet szeretni, ami rabul ejt, ami minden kétséget kizár afelől, hogy a dűlős száraz tokaji egy világra szóló bor...

Pár hete egy interjúban azt kérdezték tőlem, hogyan tudnám megfogalmazni a tokaji életérzést. Elsőre meglepett a kérdés (valószínű, nincs olyan, hogy tokaji életérzés), aztán igazából szinte azonnal be is ugrott, hogy ha valami igazán egyedivé teszi az itt élő borászok gondolkodásmódját, akkor az talán a dűlő szinten egyedi értelmezése a borkészítésnek. A héten két olyan nagyposzt is lesz, mely adott, ígéretes tokaji termőhely értékeit mutatja majd be, persze borokon keresztül. Alkonyi László is kifejtette korábban, hogy egy dűlő akkor igazán érdekes és értékes, ha egyszerre többen művelik, többen próbálják meg borban megfogalmazni, ezáltal több oldalról, többdéle arcát lehet megismerni a terroirnak (ld. Betsek, Szent Tamás, Mézes Mály).

Sose találjátok ki, hol jártam? Bizony a Tokaj Kereskedőház, a Tokaj Reneszánsz Egyesület valamint a Hegyközség által megszervezett I. Tokaji Aszú-napon tettem látogatást nemrég. A kóstolónak a zsinagóga szolgált helyszínéül, s célja az volt, hogy hangsúlyosabb szerepet kapjon az aszútéma. Semmi hangzatos megfejtése vagy mélyenszántó, indokolatlan körítés nem kísérte (nem beszéltünk az új rendtartásról, nem került szóba a hamisítás kérdésköre sem). Egyszerűen az volt a halkabb, de egyértelmű suggalata a napnak, hogy kultúrát kell az aszú köré kiépíteni. - Hogy ne csupán a karácsony meg a kerek születésnapok itala legyen és semmiképp ne a konyhakredenc tetején barnuljon meg ez az egyébként egyedülálló borkülönlegesség. Ha mi nem építünk ki köré új fogyasztási szokásokat, nem adunk neki új, modern, korhoz illő szerepeket, akkor a világon senki nem fog helyettünk.

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások: