Közepesnél halványabb rubin szín. Még bőven fejlődő illatában főként prios gyümölcsök, eper, fűszerek, kis avar és animalitás elegyedik egyedi, burgundias világgá. Könnyű, magas savú, fanyar a korty eleje, a végén babéros, sima, selymes kortylefutás, izgalmasan fűszeres utóízzel. Közepes test, enyhe tannin, friss, fiatalos arcél, tiszta ízek. Egy ígéretes vörös Rátkáról.
Homonna-variációk két dűlőből
Onnan is látszik, hogy végéhez közeledik az év, hogy csupán két TokajMagic-élményünk maradt 2021-re. Októberben egy gyönyörű száraz sort osztottam meg vendégeimmel Erdőbényéről. A TokajGuide idei kiadásában a déli és az északi rész borászatainak bemutatását (mintegy szimbolikusan) egy egészen csodás száraz sor választja ketté (a friss kiadásban nagy hangsúlyt kapnak a kóstolók, borleírások, pontozások stb). Egy varázslatos száraz sor, melyért Belgiumba kellett utaznom 2019-ben, ahol a Holass-éknak köszönhetően csúcs Jakab borok kerülhettek a poharamba. Életem egyik legszebb TokajDry-sora volt, így noha Jakabék borai idehaza csak szűk körű ismertségnek örvendenek, gondoltam megpróbálom a lehetetlent, és megpróbálok megtölteni egy estét az ő boraikkal, mert felettébb megérdemlik. Ahogy az alcím is tanúsítja, a borász, Homonna Attila érdemei a borminőség terén elévülhetetlenek. Különösen, ha az egyik legrégebbi jegyzett hegyaljai dűlőről, a Rányról beszélünk, melyet neki köszönhetően kezdtek az elmúlt tíz évben egyre többen felfedezni. Ebben a sorban a kontextus végett a Bénye melletti dűlőt egy déli klasszissal, a rátkai Padiheggyel kóstoltuk össze 3 remek évből. Nézzük, hogy az északi vagy a déli terroir teljesített-e most szebben!
Milyen lehetett a tokaji száz éve?
Erdei-Brüll György, fizikus hegyaljai zsidó rokonsággal bír. Másodnagybátyja a 70-es évek elején, tizenéves korában “csalta el” Pestről Mádra, röviddel ezután pedig már egy hordóval megrakott szekéren találta magát, mely Szerencs és Mád között zötykölődött, úton a történelmi mádi dűlők és a hagyományos tokaji borok készítése felé. Ahogy az persze ilyenkor lenni szokott egy szőlőmunkára fogott tinédzser esetében, ő is macska ügyességgel próbált kibújni a szőlőmunka kínjai alól, valósággal futva menekült vissza a pezsgő nagyvárosba kiélvezni fiatal éveit. Valami azonban mégis megfoghatta Hegyaljában, mert pár év múlva a másodnagybátty Feri bácsi 4 sor szőlőt bízott a fiatalemberre zöldmunkával, gyümölccsel, és persze annak borával együtt. Ez a felelősség volt az, ami szép lassan borászattá csiszolódott. - Az alapvető dolgok viszont azóta sem változtak a Brüll Pincénél: tradicionális borkészítés, oxidatív iskola, érett tokaji ízek egy sajátos világlátású, ösztönös, izraelita szellemű borásztól. - Mondanom sem kell tán, maximálisan szembemenve a mai tokaji fősodorral. Az ő borai mutatkoznak be a kattintás után.
Holass, a Kárpát-medence borainak flamand nagykövete
Idősebb Halász Imrét még az első TokajGuide megjelenése után, 2015 körül ismertem meg Golopon. Barátjával, Setét Péterrel hívtak meg, hogy első közös boraikat megmutassák, mit gondolok róluk. Imrével azóta is tart a barátság. Rá egy évre megsimertem az akkoriban még a Moricnál borászkodó fiát, a jogi tanulmányai után a bor felé forduló Imit is, aki később Ellie Bauwens-t vette feleségül, aki akkoriban az egyik meghatározó belga borkereskedésnél dolgozott. Közös álmuk az volt, hogy Loire-ban telepednek le, kislányukkal, vettek is egy házat Chinontól nem messze, de közben egy 2015-ös sümegi roséval elindult szépen a Holass Projekt a belga és francia piacon. A képlet egyszerű: Imi múltjához kapcsolódó olyan kisszériás borok felkutatása a Kárpát-medencéből (Magyarország, Ausztria), mely a csúcsgasztronómiában kerül aztán értékesítésre, saját címkével, mely elől a Holass logón túl csak a termőhelyet jelöli (hátcímkén természetesen a termelőt és egyebeket is). A képlet olyannyira működik, hogy végül Loire-ból visszaköltöztek Gent mellé, hogy onnan tudják építeni tovább a márkát, melynek tokaji ága az erdőbényei Jakab borászat lett.
Az ősi Purcsintól napjaink Pinot-jáig
Az októberi TokajMagic alkalmával sikerült igazán rendhagyó tematikára sort keríteni. Bár a vénasszonyok nyara szépen kitart és a hűvös esték még szelídek ilyenkor, úgy éreztem ideje lenne összeszedegetni Hegyalja mai vöröseit egy csokorba s megkóstolni veletek. Azt én magam sem hittem volna, hogy borász körökben ennyire híre megy az eseménynek, és miközben szépen gyűltek az érdeklődők, vele párhuzamosan kerestek meg a borászok is, hogy "nekünk is lenne egy cabernet..." meg "küldenék a sorba én is egy pinot-t". Így végül a megszokottnál jóval nagyobb tételszámmal, de egy nagyon szép sort sikerült összerakni. A hajtás után rövid történelmi áttekintés után a műfajról jönnek a kóstolójegyzetek.
Az első rátkai élményeim
Két-három borásznál többet aligha tudnék mondani, aki tényleg igazán mély helyi és geológiai ismeretek mentén tudna mesélni Tokaj-Hegyalja termőhelyeinek gazdag kőzettanáról. Árvay János közülük az egyik, noha eddig csak rendezvényeken volt szerencsém összefutni vele, most végre eljött a napja, hogy személyesen is tudjunk beszélgetni. A *Disznókő hőskorszaka után Sauska Krisztiánnal kezdtek birtokot építeni a 90-es években, aztán 2007 körül szétválással ért véget. Azóta töretlenül Rátkára, a családi pincére helyeződik a hangsúly, immár Szabolcs fiával és Angelika lányával vállvetve. Ilyen tudású emberrel mindig élmény kóstolni.
A kis pincék mélyén szunnyadó szenvedély
A TokajGuide már a grafikusnál, márciusban nyomdába kerül, s ha minden jól megy, március végén bemutatjuk, közzétesszük és elérhetővé válik. Annak aki szeretné elérni. Sok meglepetéssel készülünk (új csillagos borászattal, sok-sok kóstolóval), és persze szünetelen kóstolunk, próbálunk tudósítani, mi is zajlik a borvidéken ma, 2019-ben.
Mádra, de más hegyaljai településekre is leginkább akkor szeretek ellátogatni, ha valami kis ékszer, csiszolatlan gyémánt finomodásának lehetek tanúja. Nem titkolt szándék a TokajKalauzzal, hogy olyan pincéknek is teret nyújtson, akikről a fősodor zajos sikerei mellett talán kevesebbszer esik szó. Mégis fontos épító kövei a közösségnek, egy-egy település jövéjének, hisz az igazi tradíciók, mélyben gyökerező kötődés a helyi föld és a helyi borok felé náluk egészen másképpen ölt testet: sokkal intenzívebben, sokkal nagyobb szenvedéllyel élik ők a mai Tokaj-Hegyalját.
Lotti, Padihegy, Szent Tamás, egy régi ismerőssel
Tokaji kalandozásaim után Mádon töltöttem az első két éjszakát (aztán elég hamar kiderült, hogy Hegyalján minden út Mádra vezet…nem múlt el nap anélkül, hogy ne akadt volna valami dolgom a borvidék szíveként lüktető településen). Az itt eltöltött két nap alatt tehát nem volt hiány élményekben, offroad és séta a történelmi jelentőségű dűlőkben (Szent Tamás, Betsek, Király, Nyúlászó stb) borászokkal vagy épp egyedül, fényképezőgéppel a kézben. Nyilván pincebejárásokra is nyílt alkalom és mivel tulajdonképpen az egész heti turné legfőbb apropója az volt, hogy (általam) kevésbé felfedezett pincéket, embereket, sztorikat ismerjek meg, ezért különösen nagy öröm volt, hogy Bihari Ákos Ferdinándhoz is el tudtam látogatni. Azért is volt nagy öröm, mivel hogy mi az egyetemi évek alatt egy rövidebb időre évfolyamtársak is voltunk, csak én kertészmérnökként, ő pedig szőlész-borászként hallgatott át hozzánk egyes tárgyakat. Akkoriban én még éppen csak pedzegettem a borkóstolást. Balla Marci hajdani bloggertárssal a kalandozások idejét éltük: hol kékfrankosok, hol cabernet-k, hol olaszrizlingek kerültek tematizálva terítékre, így az Ákossal való elmélyültebb beszélgetések a mádi dűlők geomorfológiai változatosságáról a kolis borozások alkalmával elmaradtak (nem volt mese, hatékonyan kellett akkoriban a bort innunk).
A nyolc napos hegyaljai turné mintegy kedvcsinálójaként (pár nappal korábban) Kardos Gáborral találkoztam a DiVinoban, hogy együtt megkóstoljuk legújabb és legrégebbi mádi tételeit. A pincéről azt kell tudni, hogy 2008 volt az első évjáratuk. A család idősebb generációja régen italboltot (a.k.a. kocsmát) üzemeltetett. A borok akkoriban ezen a csatornán fogytak el folyóborként. Aztán Gábor lendülete és újító szelleme révén az ezredfordulót követően megpróbálkozott a család a minőségi borkészítéssel. Minőség-orientáltabb szellemben alapították meg tehát a családi birtokot (Betsek, Padihegy, Szilvás-tető termőhelyeken). Apa a szőlész, a fiú pedig a borász és egyszerre sales-es szerepeket látja el Mádon, illetve azon kívül is. A termékpaletta szimpatikus letisztultságot mutat. Lássuk, milyenek a borok:
Narancs és trópusi gyümölcsök primersége keveredik a jó értelembe vett tercier jegyek komolyabb elemeivel. Nagyon hasonlít illatban a Bott Pince 2007-es Exczelencziására és struktúrában sem marad le sokban (ez már azt gondolom, önmagában sokat elmond a borról). Ízben egy kevés fa is fölbukkan azért, húsos, sűrű íz, végén ásványos sósság vegyül a leheletnyi kesernyébe, remek felépítést és sűrűséget mutató korty. Szép és izgalmas Furmint, melyet vitális savai segíthetnek hosszabb távon is fejlődni. (Tulajdonképpen csillagközeli hatást gyakorolt rám.)
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!