A kedves olvasók többségének bizonyára nem újdonság a ténymegállapítás (pláne így a kánikula idején), hogy ha a világ top fehérborairól beszélünk, akkor a felsorolásból Új-Zéland ma már nem igazán hagyható ki. Mielőtt naív óvilági illúziókba ringatná magát bárki, mindig el szoktam mondani, hogy minden éremmel jutalmazott sikernek két oldala van a bor világában is: így aki a csúcs-sauvignonok mögé lát egy kicsit is, azért azt tudja jól, hogy ezek a borok nem feltétlen hagyományos (európai) borkészítési romantikában fogantak. Noha én is nagy rajongója vagyok Marlborough-nak, és Új-Zéland híres az organikus, természetet óvó szemléletéről, nem árt tudni, hogy az óriási pincékben kicsit “más” bortörvények mentén készülnek a világsikeres borok. Teljesen általános gyakorlat pl. a cukor és a savak mesterséges pótlása is és természetesen a borok jellemzően fajélesztővel beoltva erjednek olyanná, amilyennek a világ imádja őket. - Új-Zéland nekem az újvilág klasszikus, intenzitásokról szóló szeglete: sok illat, sok sav, sok zamat! De nézzük meg kicsit közelebbről, mit látunk a felismerhető és közkedvelt bor hátterében:

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Tegyük is rögtön helyre a poszt legnagyobb bulvár-faktorát: igen, Herczeg Ági ismét indul az MW posztért. Ez lesz a második próbálkozás. Gőzerővel készül a gyakorlati vizsgára. - Új brit mentor mellett egy maroknyi magyar szakmabelit invitált meg, hogy hétfőnként kóstoljunk együtt vakon, amivel tanulhat, fejlődhet bárki, aki beszáll. Számomra is különleges élmény belelátni abba, hogyan készül, trenírozza magát valaki, aki hasonló titulusra készül. Íme az első óra tananyaga és a leckék.

Nem voltam ott a Vincén, Bott Juciéknál metszegettem és töltöttem a kellemes hétvégét (természetesen nem bántam meg). Most a MikroVince keretein belül a mesterkurzusok egyik legsikeresebbjét az új-zélandi kóstolót újrázta a magazin szerkesztősége, mely fölkeltette érdeklődésemet (amúgyis keveset írunk külföldi borokról), így befizettem a kóstolóra.
Új—Zélandról egyre többet beszélünk egyébként. Sauvignon blanc-ról legtöbbször, Pinot noir-ról másodszor, csavarzárról harmadszor, és arról, hogy újabban a természethű szemlélet mennyire átitatta az egész ország borágazatát (mintha az újvilági felhozatal egy titkos kedvence lenne a többség körében).

Színben sötét, mélyrubin, koros, de nem öreg, téglásodó árnyalattal a szélen. Tipikus "nagyboros" illat (bármely villányi megirigyelné), tercier jegyekkel: öblös, mélyen palackbukés, elegáns hordóvanília, mellette bors, fűszerpaprika, fekete ribizli, rengeteg gyümölcs: szilvával, cseresznyével és ribizlivel. Ízben szépséges, gazdag és simogató tanninkészlet, a fa kókuszos, újvilágias érintésével. Bársonyos, zamatos bor, behízelgően friss gyümölcsösséggel terül szét a szájban. Remekül itatja magát, és a legfontosabb, hogy még egyáltalán nem hat öregnek, így 10 év múltán sem. Tipikus, közérthető, telt dél-amerikai vörösbor, melyből egy pillanatra sem lóg ki semmi.

Gyümölcsös, vágott füves illat. A Loire-völgyieknél zamatosabb, de végén a fajtajelleges Sauvignonos savak, a citrusosság a lenyeléskor szépen munkálkodnak.