Marcival a minap megint összeültünk. Megint három palack nyílt ki, megint vörösek (sok szép fehéret kompenzálandó), és megint ketten írunk róluk; hozzácsaptuk Marci jegyzeteit is. Ezúttal viszont volt téma is: ígéretes Kadarkák. A fajta kapcsán egyébként a legnagyobb közhely, ami (laikusoktól?) általában elhangzik, valahogy így szól: „Jó-jó, de akkor is csak egy Kadarka…”. Vevőim nagy részének a szemében is látom, hogy nem érdekli őket egyáltalán a fajta, sőt sokaknál semmiféle megbecsülése nincs („Kössz, Kadarkát inkább nem…elég rosszak a tapasztalataim”). Az ilyen méltatlanul lerombolt presztízseket, pedig ebben az országban évtizedekig kell újra fölépíteni (ld bikavér, mely a mai napig küzd identitásbeli kérdések sorával, abszolút nélkülözve bármilyen átgondolt, központi koncepciót). A nagy kérdés, hogy ebből a sztereotípiából sikerül-e, s ha igen mikor kilépnie. Vannak-e tényleges korlátai a fajtának? Egyáltalán kell-e erőltetni a fajtából a nagy bor megalkotását, vagy tartsa-e meg inkább a Jóisten egyszerű, mégis finom, gyümölcsös hétköznapi bornak, ami mellett csak simán jólesik múlatni az időt, nem kell megfejteni stb?

Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

Itt volt a nagyszerű lehetőség, hogy kicsit behozzam a lemaradásom vörösborok terén. Tavasszal mindig elfehéredik az oldal, amin igyekszem alakítani, hisz tapasztalatom szerint a komoly vörösborok hazánk fiait sok esetben jobban érdeklik, mint a kecses fehérek. 

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

Burgundia, Sideways, Robert Parker, halvány szín, törékeny kifinomultság... Mindössze néhány szó elég lenne, hogy érzékeltetni tudjuk egy fajta értékeit? Sokszor hallani: „a Pinot Noir nehéz műfaj”. Tán a legnehezebb valamennyi kék színű szőlőfajta közül. Talán pont ezért, jellemzően a borsznobok egyik kedvence. Csupa közhely. A Pinot ellenben nélkülöz mindenfajta közhelyt. Egy megközelíthetetlen, misztikus díva, aki mindig más arcát mutatja. Nem tűr el semmilyen felületességet, megköveteli a maximális törődést, odafigyelést a metszéstől, az érlelésen át, a palackba zárásig, az ízlelésig. Mégis szinte az egész világon megvetette lábát. Talán pont a nagy kihívás vonzza úgy a szőlész-borászokat és a kóstolókat is a Pinot felé. Rengetegen mondják, hogy a kedvencük. Azt azonban elsőre ne higgyük el senkinek, hogy valóban ért is hozzá...

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.